Heineken Komlótúra Kastélyosdombón

 

 

Játékos közösségi programokkal színesített piknikre és a helyi komlótermesztés bemutatójára várt minden érdeklődőt Kastélyosdombóra Segélyszervezetünk június 10-én, a térségi központjának is helyet adó Erdődy-kastélyparkba. A túrázóknak lehetőségük volt bepillantani az országban egyedülálló komlótermesztés kulisszái mögé. 

A HEINEKEN Hungária által támogatott „Komlótúra Kastélyosdombón” elnevezésű esemény keretében kerékpáros csoportok érkeztek Barcsról, Szigetvárról és Sellyéről, de a környező településekről is jöttek érdeklődő családok, akik változatos programokon vehettek részt a nap folyamán. Volt kézműveskedés komlóból, kvíz és ügyességi játékok, vetélkedő, kalandpark. A piknik idén is gasztronómiai élménnyel vált teljessé: az érdeklődők bepillantást nyerhettek az Erdődy sörfőzde titkaiba, kóstolón vehettek részt a Kastélyosdombói Sajtműhelyben, valamint helyi alapanyagokból frissen készülő bográcsos étellel is megvendégelték őket a szervezők.  

szálláshelyek kedvezménnyel

zavartalan pihenés közel a természethez

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

hírlevél feliratkozás

akciók, kedvezmények, aktualitások

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Töltse ki az alábbi űrlapot, értesüljön legfrissebb akciós ajánlatainkról e-mailben!